“”&noscript=1” /> Mesélő ékszerek - Németh karikagyűrű

Mesélő ékszerek

BLOG
2023. július 3.
Címkék: ékszer

Az antik tárgyak világa szakmámból, de egyéni érdeklődésemből is adódóan közel áll hozzám. Mesélnek. De ehhez hozzáértő fülekre van szükség. Ékszerbecsüsként pedig a szemem és a szaktudásom is segíti abban, hogy feltárjam egy-egy régi, talán elfeledett családi ékszernek a történetét.

Főhősünk, a gyűrű tulajdonosa

Rényi Béla néhány hónappal ezelőtt lépett be a szalonomba nagypapája, Rényi Márton gyűrűjével. Nem kérdés, hogy egyből kíváncsivá tett azzal, hogy rendkívül kevés információt tudott róla.

Rényi Béla nagypapája, Rényi Márton gyűrűjét vizsgálom közelebbről

Rényi Márton – eredeti nevén Martin Roth – a magyar királyi darabont testőrség (1904-1918) tagja volt. 1877-ben a Habsburg-Magyar Monarchia területén született, erdélyi szász volt. A hadseregben is szolgált, ahonnan a már megalakult darabont testőrséghez jelentkezett.

A nagypapa mind tanulmányi és mind életvitel szempontjából jó előmenetellel rendelkezhetett, mert felvették a testőrséghez. Exkluzív alakulatnak volt már ekkor tekinthető a maga 63 főjével. Egyik feladatuk a király őrzése volt, amikor a Magyar Királyság területére ért, a másik pedig a díszelgés volt. Az egyik családi anekdota azonban azt bizonyítja, hogy a testőrség nem csak ekkor védelmezte a király személyét. Rényi Márton testőrként Bécsbe is elkísérte Ferenc József magyar királyt és több alkalommal egyedül felelt az uralkodó biztonságáért.

Rényi Márton díszruhában (1910 körül)
Testőr társakkal 1910 körül

Rényi Márton 1912-ben szerelt le, de ennek a pontos okát homály fedi. Unokája, Rényi Béla szerint nagypapája meg akart nősülni: feleségül akarta venni Rényi Béla nagymamáját. Azt mondhatjuk, hogy a nagypapa tulajdonképpen ezt a testőrgyűrűt cserélte le a karikagyűrűre.

Amikor egy ékszer mesélni kezd

Kezembe véve a nagypapa feketére oxidálódott ezüst gyűrűjét, a történelem egy szeletéhez kerültem testközelbe. Mindig izgalommal tölt el, érzem a véremben az adrenalin szétáradását és hirtelen megszűnik a világ. Csak én vagyok és a gyűrű. Gyorsan a szemem elé vettem a nagyítót és a gyűrű mesélni kezdett magáról. Az ékszer belsejében több jelet is felfedeztem.

Kézzel egy ’R’ betű van belekarcolva. Ez feltételezhetően maga a nagypapa műve lehetett. A betű pedig minden bizonnyal az eredeti családnevének – Roth – kezdőbetűjére utal. Egyre kíváncsibbá váltam: hogyan, hol és ki készíthette el a gyűrűt?

A gyűrű belsejébe karcolt ‘R’ betű

Amikor először megnéztem, feltűnt, hogy a formáját olyan szerszámokkal és technológiával alakíthatták ki, amelyek nem egy darabra lettek kifejlesztve. A kérdés, ami mindannyiunkat foglalkoztatott: ez az ékszer a testőrség uniformisához tartozott vagy fakultatívan volt megvásárolható?

A régi fényképekre ugrott át a tekintetünk, amelyeket a gyűrűvel együtt őriz Rényi Béla. Izgatottan néztük nagyításba a fotókat, hátha találunk a nagypapa darabonttársainak az ujján is hasonló formájú gyűrűt. Két válasz volt lehetséges, de egyben biztosak voltunk: a gyűrű sorozatgyártott volt. Ha ugyanis a többiek is hordtak ilyet, akkor egy az uniformishoz tartozó kiegészítőről / ékszerről beszélhetünk. Ha azonban nem találunk ilyen gyűrűt a fotókon, akkor ez egy szélesebb társadalmi rétegben elterjedt ékszer lehetett. Egyfajta szimbóluma a Monarchiát támogatókénak.

Az egyenruhában lefotózott Rényi Márton kezén megtaláltuk ezt a gyűrűt. Azonban a többi képen, ahol társaival lett megörökítve, egyik szereplő ujján sincs gyűrű. Itt feltevődött bennünk a kérdés: vajon ennyire elköteleződött a Monarchia és az uralkodó iránt, vagy csak igyekezett jól pozícionálni magát? A magyar királyhoz és ehhez a korszakhoz fűződő lojalitását mi sem bizonyítja jobban, mint a II. világháború. Amikor az ország hadat üzent az akkori Szovjetuniónak, a több, mint 60 éves Rényi Márton önkéntesnek jelentkezett a keleti frontra. De a korára való tekintettel, nem irányították ki már a hadszíntérre.

A három fémjel

Az ékszert felvittem a műhelybe, ahol rendkívül kíméletesen, ultrahangos tisztítással távolítottam el a gyűrűre rakódott koszt és szennyeződést. Ekkor a belsejében tisztán és kivehetően felsejlettek a jelzések.

Rényi Márton fotója a gyűrűjével

Ilyenkor az ékszereken háromféle jel olvasható le:

1. fémjel / finomságjel, ami azt jelzi, hogy az adott ékszer, tárgy valóban a meghatározott finomságú nemesfémből készült.

2. hivataljel, annak a hatóságnak a jele, amely ellenőrizte és hitelesítette az ékszer, tárgy nemesfém-tartalmát.

3. mesterjel, ez pedig az ékszert / tárgyat készítő mester vagy forgalmazó cég jele. Mai szóval élve, ez a logó.

Hosszas vizsgálódást követően sikerült megfejtenem a tisztítás során előbukkant fémjeleket. Rényi Béla nagypapájának a gyűrűje egy 1872-1922 között használt 900-as finomságú ezüstből készült és Bécsben hitelesítették. A mesterjelnél három betű szerepel: „G.A.S.”. Nehezen volt kiolvasható a ’G’ betű, de amint összeállt ez a három betűjel, egyre kíváncsibb és izgatottabb lettem. Kinek a neve húzódik meg e rövidítés mögött?

Több napos utánajárást követően megtaláltam a mester kilétét egy szakértői csoportban. Georg Adam Scheid (1838-1921) a mai Németország területén született és onnan először Pforzheimbe, majd Stuttgartba ment tanoncnak. Húsz évesen utazott el Bécsbe, ahol Michael Markowitsch aranyötvös műhelyében kezdett dolgozni. Hamar megmutatkozhatott tehetsége, ugyanis négy év múlva társultak. Scheid 1888-ban egy fémfinomító céget alapított, aminek volt is leányvállalata Budapesten (1891). 1898 után nyithatta meg saját műhelyét szintén Bécsben, mikor kivált a Markowitsch-csal alapított cégből. Ekkor kezdhette el használni a már említett mesterjelét is.

Lámpa alatt a nagyító segítségével olvasom le a gyűrűbe vésett információkat

Mindig hatalmas izgalommal veszek kézbe egy antik tárgyat, hogy megfejtsem. Rényi Béla nem ismerte személyesen a nagypapáját. Úgy érzem, hogy egy egyszerű, de szakértelmet igénylő technikával, tisztítással és a mesterjelek értelmezésével kicsit hozzáadhattam a családi anekdotához és örökséghez.

Ne feledjétek, az otthon porosodó családi ékszerek megfelelő szakértelemmel szóra bírhatók, hogy elmeséljék a történetüket!

Ha Nektek is van otthon hasonló darab, keressetek bátran és járjunk a végére, hogy egy tárgy újabb generációknak mesélhesse el történetét!

Elérhetőségeim

Németh Karikagyűrű

Miért hallgassatok rám, ha karikagyűrűről van szó? Németh Bálint vagyok, karikagyűrű-szakértő és ékszerész. Rengeteg párnak készítettem már jegygyűrűt, általában ők ajánlanak másoknak, mert mindannyian elégedettek. Most itt az ideje, hogy a sok éves tapasztalatomat megosszam Veletek! Ha Ti is kényelmes és valóban tartós karikagyűrűre vágytok, keressetek engem, de addig is, olvassátok bátran a cikkeimet!

Legfrisebb bejegyzések

Látogassatok el a szalonomba

Foglaljatok időpontot a személyre szabott kiszolgálásért

Életre keltett karikagyűrű tervek

Foglaljatok időpontot a személyre szabott kiszolgálásért

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Az adatkezelési tájékoztató megtekintése.